AbsolutHR

AbsolutHR
Karriertanácsadás
Toborzás Fejvadászat


Rólam


Nature 2000 óta foglalkozok toborzás, kiválasztással. Az elmúlt húsz év során kialakult bennem egy olyan szemlélet, ami által ma azt vallom, amit Babits Mihály: „Mindenik embernek a lelkében dal van, és a saját lelkét hallja minden dalban”. Hogy mit jelent ez?

Azt jelenti, hogy akár alkalmi munkára toborzok fiatalokat - akik első szárnypróbálgatásaikat teszik a munka világában - akár felsővezetőt keresek nagy cégekhez, minden munkahelynek megvan a maga munkavállalója. Pusztán meg kell keresni és meg kell találni az odaillő, megfelelő embert. A két egymást kereső felet mutatom be egymásnak, segítek abban, hogy egymásra találjanak és kezdetét vehesse a hosszú évekre szóló együttműködésük.

Szolgáltatásommal azt a célt tűztem ki magam elé, hogy úgy jusssak el cégekhez, Munkáltatókhoz, hogy minél több hozzám forduló, munkát kereső Munkavállalónak tudjak minőségi, érdemben segítséget nyújtani a munka világában, valamint, hogy munkámmal elnyerve Megbízóink bizalmát, ajánljanak engem partnereiknek is.

Teszem ezt gondos kiválasztás, interjúztatások, hosszan tartó elbeszélgetések, különböző szituációs gyakorlatok és tesztek segítségével.

Napjainkra kétgyermekes családanya is vagyok a munka mellett. A gyereknevelés által azt gondolom, további számos tapasztalatra tehettem szert az évek során az emberismeret terén.

Munkámat gondos odafigyeléssel végzem, szeretem megismerni az embereket, segítségükre lenni. Számomra a legnagyobb öröm, amikor Megbízó és Munkavállaló egymásra találnak. Jó érzés évek után is azt a visszajelzést kapni a felek részéről, hogy milyen jó döntés, milyen jó választás volt az illetőt alkalmazni, azt a munkahelyet választani.


Kitelepülő HR szolgáltatás


Mit takar ez a szolgáltatásunk?

Nature Az évek során, de különösen az elmúlt egy évben azt tapasztaltam, hogy számos cégnek nehézséget okoz egy vagy esetleg több fő HR területen való folyamatos foglalkoztatása. Közgazdász szakon, humánerőforrás-menedzser szakterületen szerzett diplomámnak és a sok éves munkatapasztalatomnak köszönhetően kínálom fel Önöknek azt a szolgáltatást, mellyel a cégek életének ezt a részét szeretném megkönnyíteni.

Egy konkrét példán keresztül bemutatom Önöknek azt, hogy mit is jelent ez a gyakorlatban

Adott cég Hr részlegére nincs szükség állandó munkatársra, így viszont nincs olyan ember a cégnél, aki folyamatosan nyomon követné az esetleges munkakörök változását, azok átalakulását, melyek elkerülhetetlenek bármely cég életében.

Kilép hirtelen egy-egy ember, meg kellene hirdetni az állást, ki kéne választani az embereket, stb. Minden kollega elfoglalt, leterhelt. A meglévő saját dolgozói állományban lévő embereknek a képessége ugyan meglenne ennek a feladatnak az elvégzésére, de kapacitásuk nincs, saját feladataik prioritást élveznek. Jó volna gyakrabban felmérni a home office-ban dolgozó kollegák munkájának hatékonyságát, motivációját? – de erre se jut idő, mert mindig a napi fontos feladatokkal, megoldandókkal kell foglalkozni, hiszen ebből származik a cég bevétele, mely által tudja biztosítani dolgozóinak a megfelelően stabil anyagi hátteret?

Mi a megoldás?

Megbízóim ilyen esetekben hozzám fordulnak.

Azt, hogy pontosan mi az Ön cégének a megfelelően hatékony megoldás, az határozza meg, hogy mit tárunk fel közösen személyes találkozásunkkor. Egy-két vagy akár több alkalom is szükséges lehet ahhoz, hogy a feltérképezés alapján előnyös, célravezető stratégiát dolgozzak ki Önöknek. Ezeket a megbízásokat egy-egy projektként kezelem és mind idő, mind gyakoriság tekintetében rugalmasan alkalmazkodom az Ön cégénél felmerült megoldandó feladathoz.

Miután közösen megállapodásra jutottunk, szerződéses keretben rögzítjük azt. Ezután kezdetét veheti a tényleges „szolgáltatás”. Szolgáltatásunkat az Ön cégének meghatározott helyszínén vagy adott esetben több helyszínen végezzük. Minden esetben igazodva az ottani körülményekhez, szabályokhoz, előírásokhoz.

Ön ez idő alatt számos más fontos feladatot tud elvégezni, mellyel biztosítja cége hatékony működését.

Ezzel Önnek energiát, pénzt, időt takarítok meg.

Ha felkeltettem érdeklődését, várom hívását vagy levelét e-mail címemen.

Elérhetőségem a „Kapcsolat” menüpontban találja meg.


Fejvadászat


Nature A fejvadászat a HR-nek az a területe, ami nagyon izgalmas és egyben kihívást jelentő tevékenység számomra. Megtalálni azt a bizonyos egy szakembert, aki Önnek kell!

A fejvadászat lényege, hogy olyan embert találjunk, aki abszolút oda passzol, az Ön cégébe. Aki már több évet töltött azon a területen, ahová Ön keres munkatársat. Van gyakorlata, ismeri a szegmenst.

Ahhoz, hogy a legmegfelelőbb munkaerőt találjam meg Önnek, először felmérem az adott pozíciót. A cég erre kijelölt emberével személyes beszélgetés során megismerem a betöltendő munkakör pontos tevékenységét. Amennyiben Ön már rendelkezik részletes munkaköri leírással, úgy nagyon szívesen veszem azt kiindulási alapnak. Ha még nincs ilyenje, segítségére lehetek ennek elkészítésében, hogy a jövőben már Ön is rendelkezhessen ezzel. A munkaköri leírás egy jó kiindulási alap a fejvadászati tevékenység során. Ezt követi a munkahelyi környezet megfigyelése, az adott szegmens sajátosságai, az adott cégnél elvárt egyedi követelmények. Amikor ezek az információk a birtokomban vannak, kezdetét veszi a „Fejvadászat”.

Ennek is többfajta módozata van. Egyik ilyen módozat, amikor Önnek konkrét elképzelése van a felkutatandó emberek csoportjáról.

A másik módozat az, amikor teljesen hidegpályán indulunk el.

Mindkét esetben elengedhetetlen a felkutatott, kiválasztott potenciális jelölt megismerése, tesztelése majd felkészítése az Önökkel való találkozóra. Fontos, hogy mindkét felet maximálisan képviseljük.

Ha felkeltettem érdeklődését, várom hívását vagy levelét e-mail címemen.

Elérhetőségem a „Kapcsolat” menüpontban találja meg.


Toborzás - kiválasztás


Nature A toborzási-kiválasztási folyamatnál először körültekintően körbejárom a tevékenységet, melyre Ön szeretné a megfelelő munkatársat megtalálni. A folyamat egészen hasonló a fejvadász tevékenységhez, mégsem ugyanaz!

Elengedhetetlen a munkakör pontos megismerése, annak részleteiről való tájékozódás. Minél részletesebben megismerem a munkakört, annál pontosabban kereshetem meg Önnek azt a Munkatársat, akivel érdemes és hatékony lesz a közös munka.

A kiválasztási folyamat során személyesen találkozom a jelöltekkel, így jobban megismerve őket tudok Megbízóink részére megfelelően sikeresen szelektálni a jelentkezők közül.

Fontos, hogy mindkét fél elképzelése találkozzon, mert a végeredmény csak így garantálhatja az egymással való hosszú távú együttműködést.

A toborzás-kiválasztást több évtizednyi tapasztalattal rendelkező kollegánk végzi.

A toborzási és a kiválasztási folyamat összesen 2-3 hónapot vesz igénybe a folyamat elejétől a végéig, lépései összefoglalva a következőek:

1. Információgyűjtés, teljeskörű tájékozódás a kért tevékenységről 2. Toborzás 3. Kiválasztás 4. Döntés: 3 Önnek megfelelő jelölt bemutatása

Természetesen először ajánlatot adok Önnek az ismeretek tükrében, majd megállapodás esetén szerződést kötünk. A toborzási folyamat a szerződéskötés aláírásától lesz aktív. A 2-3 hónap toborzási idő természetesen függ a kért tevékenység jellegétől, a megfelelő jelöltek megtalálásától. Ezáltal az idő lehet rövidebb, de esetenként akár hosszabb időtartamú is, melyről természetesen tájékoztatom Megbízómat. Hangsúlyozom, hogy semmiképp nem a gyorsaság a cél, sokkal inkább az, hogy a kellően szükséges idővel és energiával megtaláljam azt, aki a Megbízónak a legmegfelelőbb jövőbeli Jelölt lesz.

A díjfizetés akkor válik esedékessé, amikor Ön, a bemutatott 3 jelölt közül kiválasztja azt, akivel együtt szeretne működni és szerződést köt vele. Amennyiben a 3 hónap próbaidő alatt a választott jelölt nem válik be, úgy a következő megfelelő jelöltet díjmentesen biztosítjuk Önnek.


Referenciák


papir iroda
munka jegyzet
×
hr


Kapcsolat


Telkes Henrietta

Telkes Henrietta

Alapító, tulajdonos

Ha leomlanak körülötted a Falak, jól nézz körül, nehogy valakit a romok alatt felejts!

Mobil: +36 (70) 525-1574

Cím: 2000 Szentendre, Dózsa György út 67-69.

E-mail: iroda@absoluthr.hu

Készítette: Honlapkészítés.com